Belvárosi botanikus

Belvárosi botanikus

Szexuális zaklatás és virágok a tanáriban

Az aranyesőn innen és a primitív poénokon túl

2017. március 07. - cbbeata

Sajnos közkeletű, ám óriási tévedés áldozatai mindazok, akik azt hiszik, hogy egy pályakezdő tanárnőre a tanteremben várnak a legnagyobb kihívások. Persze Látványosan Unatkozó Szandika, Órán Sminkelő Szilvike vagy Tessék Má’ Hamarabb Elengedni Laci is okozhat kellemetlen perceket, de az igazi nehézségek sokszor a közös tanáriban vagy a menzán, a tanári asztalnál vannak kilátásban. A tizenkét évvel ezelőtti harmadik céről szóló adomák vagy az azóta már porrá vált érettségi elnökökkel riogató rémtörténetek kevés hatással vannak arra, aki pár hónappal ezelőttig a tanárokat nem együttérzésre szoruló kollégáknak, hanem ördögi mosolyú rosszfiúknak látta. És bizony akkor is zavarodottá válhat kissé a lelkes újonc tekintette, ha olykor belecsöppen két-három évtizeddel éltesebb kolléganői eszmecseréjébe, bepillantva ezzel a hardcore magyar pedagógus-valóságba, ahol már boldognak számít, akinek az anyagi problémák-egészségügyi problémák-családi problémák triumvirátusból csak egyre panaszkodhat. És az igazi nehézségek még csak nem is itt kezdődnek.

Hanem Laci bá tanár úrnál, aki nagy valószínűséggel úgyis megjelenik előbb-utóbb, és úgy fogja vélni, hogy az ifjú hölgynek mindenképpen szüksége van egy sokat tapasztalt férfira, aki megadja neki a kezdő lökést ezen a szép, ámde nehéz pályán. Az ifjú hölgy valószínűleg jobban érezné magát még a fősuttyó-díjas Renátónak, a fiúvécé császárának a társaságában is, aki legalább érzelemgazdag hangon énekli órán, hogy „te vagy ez én egyetlen szerelmem”, mint a kapuzárási pánik összes szimptómáját tankönyvi módszerességgel felvonultató kollégáéban, aki kétértelműnek álcázott, de persze elég egyértelmű ún. viccekkel nyomakszik. Olykor persze egy szolid kis fenékrecsapás is beficcen. A tiltakozni vagy felháborodását kifejezni merészelő friss husi pedig általában azonnal vádaskodó, szexuális tevékenységet nem folytató, hülye női nemi szervvé avanzsál. Kísérletező kedvűek, társadalomtudományok iránt érdeklődők ilyen helyzetben a főnökséghez fordulnak: jól is teszik, mert többet tanulhatnak ott egy negyedórás beszélgetésből, mint az egyetemben az öt féléves pszichológia-képzésen. Mindenesetre a „biztos vagyok benne, hogy félreérted”, a „harminc éve itt dolgozik, és soha” és a „nagyon szép felesége és gyerekei” szókapcsolatok nagy valószínűséggel a beszélgetés alappillérei lesznek. Szerencsés esetben a „azt te csak szeretnéd, ha” fordulat a levegőben lógva marad. Azokon a tájakon, ahol a férfiasság fokmérője a seggrecsapkodós poénkodás, az ilyen megpróbáltatásokon való túljutás sajnos éppúgy része a tanárrá válás folyamatának, mint a diploma megszerzése vagy a helyes krétatördelési technika elsajátítása. Aki a primitív poénokkal nem tud mit kezdeni, sose menjen tanárnak!

Számomra egy valamivel konszolidáltabb, ám annál tudálékosabb, köpcös, pofaszakállas matfizes képében jött el a nemezis. Szünetekben fel-alá masírozott az asztalom előtt, és mindig adott valami hasznos szakmai vagy életviteli tanácsot. A legnagyobb attrakció a nagyszünetben jött el, amikor a kávéfőző felé haladván, ahogy elém ért- hopplá, hopp!- feldobta és a levegőben megpörgette, majd boszorkányos ügyességgel elkapta kávéscsészéjét. Ám jégszívem sajnos még ettől a férfias bravúrtól sem olvadt fel. Lehet, hogy Jutka a Szomszédokból valamelyik jópofa, gunyoros humorú kolléganő helyett a bölcs Béla bácsival haverkodott, de ezt a példát, ki tudja, miért, viszonylag kevesen követik.

Vannak, akik azért lesznek tanárok, mert úgy vélik (amúgy teljesen tévesen) hogy, ez az a pálya, amelyikben kevés pénzért ugyan, de cserébe kevés erőfeszítéssel, viszonylag kevesektől zavartatva, egy szál 23 évesen megszerzett diplomával el lehet a langyos vízben tappincskálni egészen a nyugdíjig. És vannak, akik valamilyen homályos belső sugallat hatására egészen életükben a kétirányú információáramoltatás megszállotjai. Ha egyszer megtanultak valamit, vagy bárhonnan, könyvből, filmből, utcai beszélgetésből, pletykalapból, dalszövegből összeszednek valami infót, érdekességet, tényt vagy feltételezést, úgy érzik, azt minél hamarabb, de legalábbis egyszer valamikor meg kell osztani a lehető legszélesebb és legfogékonyabb közönséggel, hadd tudják ők is meg, és hadd örüljenek neki. És persze van a szürke zóna a két halmaz keresztmetszetében, azaz a tipikus átlagtanár. Magam is ide tartozva, e siralmasnak érzett élethelyzetben legalább némi szellemi haszonra sikerült szert tennem.

Egy szép tavaszi napon valaki behozott egy csokor direkt-nem-mondom-ki-a-nevét-mit a törisek asztalára. „Ki hozta az aranyesőt?”- érdeklődött egy kolléganő elfogulatlanul, mire a köpcös máris ott termett. „Ez nem aranyeső” –feszengett nagy büszkén, szaporán pislogva rám, aki meg se szólaltam, és amúgyis a kérdezővel ellentétes irányban ültem-„hanem aranyvessző.” Ez még természetesen a okostelefonok és tabletek korszaka előtt történt, úgyhogy az egész hosszú szünetet elvitte az aranyeső-aranyvessző vita, amiben én, világéletemben kételkedő beszari lévén, nem mertem részt venni. Otthon azért csak utánanéztem a fontos kérdésnek. Fogcsikorgatva ismertem be, hogy szakállkának igaza volt, és a mindenki által ismert, szép sárgán virágzó bokrot csak a kollektív tudatalatti tévedése hívatja velünk aranyesőnek. Valóban aranyvessző (vagy aranyfa) az igazi neve. Van persze aranyeső nevű növény is, ami ugyan szintén sárga, de jóval később virágzik és leginkább az akácéra hasonlítanak amúgy nagyon dekoratív és brutálisan mérgező sárga virágfürtjei.

Valamennyien ismerjük azt a keserves érzést, amikor nagy kárörömmel készülünk egy ellenszenves ember tévedésének leleplezésére, aztán meg kiderül, hogy mi tévedtünk. Ez többnyire keserű frusztrációt szül, amit aztán kénytelenek vagyunk valahogy feloldani. Jómagam csak arra a kisstílű bosszúra voltam képes, hogy ezután szegény fickót a találónak érzett Aranyvessző néven hívtuk a (akkor még nem volt az, de azóta már) férjemmel. Szerencsére e rendkívül szellemes becenév mások számára nem vált ismertté, mert az eredeti kontextusból kikerülve rosszhiszemű emberek csúnyán félremagyarázhatták volna. A végén még akár az is kiderülhetett volna, hogy ez talán az egyik leghízelgőbb becenév, amit egy férfinak adni lehet, és akkor Aranyvessző tanár úr még büszkébben és még peckesebben vonul majd kávézni a következő kis kezdő előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://belvarosibotanikus.blog.hu/api/trackback/id/tr8312320965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása